Tippek fűtés számla csökkentéshez!
Ha fűtési rendszerünk szabályozható (pl. termosztáttal, radiátor szeleppel), akkor azok megfelelő használatával energiát takaríthatunk meg. Amikor napközben a család nem tartózkodik a lakásban, akkor elegendő az alacsonyabb hőmérséklet is. Arra azért mindenképpen érdemes figyelni, hogy csökkentett hőmérséklet ne legyen 5-8 foknál nagyobb, mint az átlag hőfok. Mert ebben az esetben már előfordulhat az, hogy a helyiség újbóli felfűtése többe kerül, mint a folyamatos szinten tartása. Ha csak pár órára hagyjuk üresen a lakást, nem érdemes nagy mértékben visszavenni a fűtést, mert a hőingadozás miatt az energia megtakarításból nem lesz semmi.
Sokan nem tudják, hogy létezik olyan technológia, amivel a gázkészülékek fogyasztása 5-15%-kal is csökkenthető. A készülék felszerelését követően tökéletesebb égés jön létre, és ebből adódik az energiamegtakarítás.
A fűtésszezon elején ezeken kívül ajánlott átvizsgálni a nyílászárók állapotát is, mert a nem megfelelő szigetelés esetén az utcát is fűteni fogjuk. A nyílászárókon mellett a gázkészülékek szakemberekkel történő átvizsgálásáról sem feledkezzünk meg, ami ugyan egyszeri kiadást jelent, de hosszú távon fűtési költségmegtakarítást eredményezhet, és hamar megtérül az ára.
A téli hónapokban fontos még a szellőztetésre is odafigyelni! Nem minden ugyanis, hogy milyen gyakran szellőztetünk a lakásban. Sokan azt teszik, hogy résnyire hagyják nyitva az ablakokat, pedig ilyenkor a falak úgy lehűlhetnek, hogy a megfelelő hőmérséklet eléréséhez azután megint csak többletenergia szükséges. Javasolt inkább naponta többször rövid ideig, de intenzíven szellőztetni, hogy gyorsan felfrissítsük a szoba levegőjét.
Kár, hogy az a technológia nem lett pontosabban megnevezve az írásban, amivel ezt az 5-15%-os fogyasztás megtakarítást el lehet érni. No meg, hogy alkalmazható minden gázüzemű tüzelőberendezéshez.
én is azokközé a sokak közé tartozom akik nem tudják mi az a technológia amivel megspórolhatok 15% -ot.??
A saját technológiám ,hogy vas kandallóban fával fűtök 200 légköbmétert, mint mindeki más a környezetemben és szennyezzük a levegőt.Nem lehet már esténként sétálni a füsttől
Most irtál valamit de végülis semmit. Ezt már mindenki tudta,de a konkrét dologra mégsem tértél ki.
csatlakozom Tamáshoz: a cikk lényege éppen ez lett volna! Így azonban az eddig ismert általánosságokról írtál.Ilyenformán azt is írhattad volna, hogy télen az ablakot csukjuk be!
A véleményekkel tökéletesen egyetértek.
Mi a helyzet az infrafűtéssel?
Táj.anyag:www.redwell.hu
www.redwell.com
A takarékosság nem kérdés.A kérdés az,hogy a vill.energia árát mikor és mennyivel emelik.
Olyan partnert keresek akinek már van ta-
pasztalata a témában.
E-mailom:rokapis@aplusnet.hu
Szerintem mindegy, hogy milyen modern megtakarítást végzel a fűtéssel, mert valahol úgy is kiegyenlítik a betervezett bevételt :)
ez 1 jó téma csak a lényeg hiányzik:(
Az ablakszigeteléssel mindenki nagyon óvatosan bánjon, mert kéményes fűtőkészülék (konvektor, kazán) esetén a levegő bejutását akadályozza és ez az életébe kerülhet. Tökéletlen égés, CO keletkezés, ... Érdemes hozzáértőtől tanácsot kérni, ha nem vagyunk biztosak magunkban.
Ez azért nem így van, aki távfűtéses lakásban lakik minek is szabályozza a fűtést? Mi annyit fizetünk ami a csekken ill számlán szerepel. A mi házunkban nincs a lakásokban mérő óra tehát küldik a számlát amit ők megállapítanak a téli hónapokra és keményen azt kell fizetni. Tehát mi többszörösen hátrányban vagyunk pl akinél gázfűtés van, mert azt lehet szabályozni ott csak azt kell fizetni amennyit fogyaszt az ember. Ott napközben elég picire állítani ha nincs az ember otthon vagy tettszés szerint csak azt a szobát fűtik amelyiket gondolják. Ez a véleményem az egészről.
én minden évben a fűtés idején sokat kirándulok és keveset tartózkodom otthon.
Elismerem, a lényeg tényleg kimaradt a cikkből. Az érdeklődés mértékére voltam kiváncsi. És az is igaz, hogy a cikk kimondottan gázfűtésre vonatkozik.
Szóval a technológia egy igen egyszerű és olcsó készülék, de a különböző energia lobbik miatt nem túl elterjedt. Egy mágneses technológiáról van szó. A mágneses téren áthalad a gáz, és tökéletesebb égést tud "produkálni". Így a fogyasztás csökken, sőt a hatásfok javul.
Ezt a 2. vh.-ban fedezték fel. Asszem még magyar is volt a "feltalálók" között.
Szóval ez a készülék ma is kapható.
Szuesz jó lenne, ha erről a mágneses teres technológiáról lenne valami linked a webwn, mert ez sajna még mindíg elég nagy humbugnak hallik.
Amennyiben tényleg működik a nagy gyártók miért nem építik be a legkorszerűbb készülékeikbe?
Egyébként tudomásom szerint az égéshez nem szükséges mágneses tér. Olyat el tudok képzelni, hogy az égéstérben áramlásjavító megoldásokat alkalmazzanak a tökéletesebb égés elérése céljából, de hogy ennek miköze lenne a mágnesességhez, azt nem látom be.
Egyébként a mai, modern tüzelőberendezések is nagyon jó hatásfokon üzemelenek (90-95% hatásfok körül) elég vad dolog lenne ezen még 5-15%-ot javítani. Spórolni csak hőszigeteléssel, ésszerű tervezéssel lehet.
http://www.szuesz.hu/index.php?menu=kornyezet
Ezen a linken lehet róla olvasni. A dolog nem humbuk, mert ténylegesen lehet mérni a megtakarítást: készülék felrakás előtti-utáni helyzetben.
Viszont amit írsz Crokey az nagyon jó, mert a nagyhírű (jó hatásfokkal működő) kazán márkák például már beépítik az alapfelszereltségbe. (Viessmann) A megtakarítás valamilyen szinten itt is jelen van, de az igazi, látványos nagy megtakarítás régebbi gázkészülékeken érhető el.
A mágneses technológia a vízkezelésben is ismert. Itt Baranyában pl. a Pécsi Vízmű is ajánlja.
azért jo a gázos lakás mert annyit fizetsz amenyit fogyasztasz ás ugy állitod ahogyan akarod mert van gázóra.napközbe lejjebb veszed este meg egy kicsit feljebb.
vettem egy kandallót, amíg van a kertben fahulladék, és nincsenek kemény mínuszok, addíg ne keressen rajtam a gázszolgáltató egy fillért sem!
Van akinek szerencséje van és ki tudja kerülni a gázszolgáltatót... de hát van aki kényszer helyzetben van. Ők viszont jól teszik, ha ismernek költség csökkentő trükköket.. :)
evanak válaszolnék.
Függetlenül attól, hogy nincs az egyes lakásoknak költségmegosztója, az egyes távfűtött házak, lépcsőházak rendelkeznek hőmennyiség mérővel. Az egyes fűtési szezonokban felhasznált energia alapján határozzák meg a következő évi átalányt, amit aztán fizetni kell.
Az nem jó politika, hogy a távfűtött lakásokban nem takaréskoskodnak az energiával, mert ennek a következménye a magas fűtésszámla. Függetlenül az egyéni költségmegosztók lététől - nemlététől, célszerű a fűtést szabályozhatóvá tenni termosztatikus zárószelepek alkalmazásával, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyes lakások szobáinak hőmérsékletét a hőmérséklet igénynek megfelelően szabályozzuk, elkerüljük a túlfűtést, illetve a nyitott ablakokon keresztül az energia szabadba engedését.
Ezáltal az egész ház (lépcsőház) össz hőfogyasztása csökken, a felosztandó hőmennyiség, s ezáltal a számla nagysága is csökken.
Az ilyen termosztatikus szelepek ára 3-4 000.-Ft/ radiátor. Megéri.
Azt szeretném megkérdezni,hogy alacsonyabb vagy magasabb vízhőfok beállítás mellett fogyasztunk kevesebb gázt?Köszönöm.
anna, az alacsonyabb hőfok mellett kevesebb a gázfogyasztás.